A média teszi híressé az embert. Vagy fordítva?

Már az ókorig visszavezethető az emberek szórakoztatása, mint jelenség. Magát a kifejezést még csak 16 éve használjuk, de már az ókorban is lényeges volt az embereknek, hogy a királyukat szórakoztassák, ezért táncolt annyit az udvari bolond és ezért szórakoztatta a közönséget a lakomák közben. Ha a király és a nép többi tagja jót mulatott, akkor az udvari bolondnak is hasznosnak bizonyult a munkája. Ilyesmi elven alapul a közösségi média is. 

Mi az a közösségi média?

A közösségi médiát valójában nem az írók vagy a médiavállalatok alkotják, hanem az embereknek egy olyan közössége, akik közösségi szinten formálnak csoportot. Két szereplője van: az informátor (posztoló, oldalak/blogok/csoportok üzemeltetője), illetve a közönség (követő, olvasó, hallgató). Mind a két tagnak megvan a maga szerepe, hiszen az informátor követők nélkül nem tudja betölteni a szerepkörét, a közönség enélkül pedig nem kap tartalmat. Négy típusát szoktuk megnevezni a közösségi médiának.  A közösségi hálózatok, amik a fényképek, videók megosztására szolgál, főbb célja a tartalomgyártás. Míg ezeknek az elsődleges szempontja az, hogy az emberek a gondolataikhoz vizuális terméket is tudnak társítani, a médiahálózatokon ezeké az elemeké a főszerep, hiszen bizonyos oldalakon a videók a fő tartalmak, és vannak, ahol pedig a képek. A kibeszélő hálózatok, amiben a felhasználók felhozhatnak egy témát, majd utána a többi emberrel beszélgetnek a gondolataikról. Olyan, mint egy fórum, csak több lehetőséggel. A negyedik típus pedig a véleményhálózat. Általában bizonyos oldalakon találkozhatunk ezzel a típussal, de ma már az erre szolgáló alkalmazások könnyítik meg az életünket. Ezek az alkalmazások arra szolgálnak, hogy az emberek részletesen kifejtsék a véleményüket, ezáltal segítve másokat ha nem tudják, hogy adott témában mit válasszanak, vagy maga a cég felé szeretnék kifejezni tetszésüket/nem tetszésüket. Rendkívül hasznosnak bizonyul ez a típus, hiszen a tömeg hangja általában nem hazudik, és ha arra kerül a sor, a vélemény hálózatok segítségével könnyebb a választás.

Tradicionális, vagy közösségi média? 

Mint azt már egy másik cikkemben írtam, a közösségi média nem a hiteles informálás céljából alakult ki. A közösségi média egy szórakoztató iparág, amin keresztül habár rengeteg információhoz juthatunk, nem a hírekkel való tájékoztatás az elsődleges szempont, hanem az emberek szórakoztatása, a figyelmük felkeltése, illetve annak fenntartása. A tradicionális médiát (például hírek) azért érdemes követni, mert ahhoz, hogy információt tudjanak közölni, nekik szükségük van a hiteles forrásokra, ezáltal mi is hitelesebb információt kapunk. A közösségi médiának erre nincs szüksége, hiszen mivel hozzáférhetőbb, mint a tradicionális média eszközei, ezért azon keresztül bárki hozzáférhet az információkhoz.

Miért szeretik az emberek ennyire a közösségi médiát?

Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: a rendkívül könnyen elérhető platformok lehetőséget adnak az emberek számára, hogy hangot adjanak az érzéseiknek, vagy a gondolataiknak. Amint valaki feltette a számára hozzá közel álló tartalmat (legyen az kép, videó, blogbejegyzés, párbeszéd, vagy zene), azonnali visszajelzéseket kap, így könnyebben, és rögtön hozzájuthat olyan információ, aminek segítségével tudni fogja, hogy a követi milyen tartalmakra vágynak. 

Az emberek a legjobban azokat a tartalmakat kedvelik, amik minőségiek vagy egyediek. Ha összehasonlítjuk, hogy egy minőségi oldalnak mennyivel több követője van, mint egy nem annyira színvonalasnak, akkor láthatjuk, hogy minél minőségibb és egyedibb egy tartalom gyártó, annál több követőt vonz majd maga után. 

Egy másik ok, amiért ennyien használják a közösségi oldalakat, az az, hogy a közösségi médiának óriási szerepe van a marketingben. Mivel rögtön visszajelzéseket kapnak a tartalom gyártók, ezért nagyon könnyű bizonyos cégeknek közvélemény kutatást végezni. Az azonnali felmérésnek köszönhetően lehetőséget kapnak a termékeik további tanulmányozására, ezáltal a felhasználók is minőségibb terméket kaphatnak kézhez. 

Összességében

A közösségi média segítségével sokkal könnyebb tartani a kapcsolatot a barátainkkal és a családunkkal. Sokkal több információ megosztására vagyunk képesek ezeken a platformokon, és nem utolsó sorban rendkívül hasznos az érdeklődési körünk kielégítésére, illetve tudásunk bővítésére. Ellenben károsnak is mondható, hiszen mások visszajelzése fals információ lehet, ezért nem szabad ezen  vélemények által megítélni sem magunkat, sem pedig másokat!