Teniszversenyek, amiket nem szabad kihagyni

A teniszezés történetéről már az 12. századtól vannak feljegyzések, de a mai, modern kori teniszezésről csak az 1800-as évek második felétől beszélhetünk, hiszen ekkortól rendezték az első versenyeket. A négy legnagyobb tornát Grand Slam-tornáknak nevezik, melyek a angol, amerikai, ausztrál és francia nemzetközi bajnokság elődjei.

Az első ilyen tornát M. William Appleton rendezte meg 1876-ban, amit John Dwight nyert meg, majd rá egy évre Wimbledon-ban is rendeztek egyet, így lett ez a sport a legrégebbi, de ma is létező torna.  

Grand-Slam

A Grand Slam-tornák egy összefoglaló név, ami a négy legrangosabb versenyt foglalja magába: Australian Open, amit Melbourne-ben rendeznek kemény pályán, Roland Garros, amit salakpályán játszanak Párizsban, Wimbledon, ami Londonban található és füves pályán versenyeznek a játékosok, illetve a US Open, amit az amerikai Flushing Meadows-ban, kemény pályán rendeznek.

Ezeken a tornákon kiemelkedő magyar nevek is szerepelnek: Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa, és Taróczy Balázs, aki Wimbledon-ban is magáénak tudhatott egy győzelmet. 

Azért szeretném pár szóban részletezni a Grand Slam-torna négy versenyét, mert én személy szerint nagyon szeretem őket követni, és mint hatalmas teniszrajongó, vétek lenne kihagyni egy ilyen cikket. 

Australian Open

Az Australian Open-nel kezdeném, ugyanis szerintem erről halottak már a legtöbben. Ez az év első versenye, hiszen minden év elején, általában január második felében kerül megrendezésre, Ausztrália egyik városában: Melbourne-ben. Először 1905-ben rendezték meg, és az első versenyeket amatőr játékosok számára hirdették, füves pályán, és eleinte rengetegszer változtatták a helyszíneket. Miután egészen az 1980-as évekig ez a torna volt a legkevésbé jelentős a négy közül, megváltoztatták a helyszínt (ami nem csak költséghatékonyabb volt, de kialakultak bizonyos rétegek, akik rendszeresen jártak a meccsekre), illetve a pálya borítását is, így lett ez a torna egyenrangú a másik hárommal. Két legfontosabb pályája van: a Rod Laver Arena, illetve a Hisense Arena, a rekordokat pedig Adrian Quist, illetve Margaret Smith Court vezetik.

Roland Garros

A Roland Garros bajnokságot Párizsban rendezik, salak borítású pályán. Az első férfi versenyt 1891-ben rendezték meg, az első nőit pedig 1897-ben. A pálya története igen érdekes, ugyanis 1925-ig csak francia játékosok vehettek részt a versenyeken, és ezt a szabályt csak 1968-ban változtatták meg. A Roland Garros tornát az egyik legértékesebb tornának nevezik, hiszen ez a torna nyitja meg a füvés idényt, és zárja le a salakos idényt. Másik érdekesség az itt rendezett bajnokságokkal kapcsolatban, hogy a torna a nevét egy világháborús hős katonáról kapta. 

Wimbledon 

A harmadik tenisztorna a wimbledoni. Ez a legtöbb hagyománnyal rendelkező teniszverseny, ami a történelme miatt a legkiemelkedőbb. Minden év nyarán rendezik, és ez az egyetlen olyan torna, amit füves borítású pályán játszanak. A versenyzők úgy kerülhetnek be az eseményre, ha hivatalos világranglistán kiemelkedő helyet töltenek be, illetve figyelembe veszik a korábbi eredményeket is. 

US Open

Az US Open teniszbajnokság az év utolsó versenye, és két héten keresztül tart. A viadalokat kemény pályán játsszák a New York-ban található Flushing Meadowsban. Eredetileg inkább a felső rétegeknek rendezték a versenyeket, de azóta nagyjából 600 profi  női és férfi teniszező számára nyújtanak izgalmas teniszbajnokságokat. A nagy múltú torna első helyszínéről nagyon szép és régi képeket lehet találni az interneten, érdemes megtekinteni őket.